2012. október 16., kedd

"Ami június óta történt velem" című novella

  
A nyár küszöbén, hmm.. ez már nem most volt. Azóta történt egy, s más. Ami leginkább hatással volt rám, az az hogy szakítottunk Ádámmal, de ne szaladjunk ennyire előre. Ahogy vége lett a tanításnak, azt várta volna el mindenki, hogy ezerrel pihenek, de nem. Sajnos, nem sajnos öcsémre kellett figyeljek már az első héten. Nem volt túl jó, sokszor éreztem magam rosszul miatta, hogy mindenki azt csinál amit akar, és amikor akar, én viszont felelősséggel tartoztam valakiért. Túléltem, és jövő nyáron (valamivel) kevesebbet kell rá figyeljek. Szuper! Szóval Ádám. Ahogy leérettségizett, megváltozott ő is, és a kapcsolatunk is. Folyamatosan ki akart élvezni mindent, ide menni, oda menni, akár velem akár a haverjaival. Én a teljes szabadságot nem tudtam neki megadni, hiszen ez egy kapcsolat, de ebből ő nem kért. Utolsó nyár a fősuli előtt, hát akkor élvezd ha ezt szeretnéd alapon elengedtem. Nem volt könnyű, főleg, hogy előtte még egy hétig szenvedtünk, hogy most mi is legyen.. Azóta fiúk terén volt néhány afférom, Körös torok, Gréták szülinapja, pelyva buli, de volt ami komolyra fordulhatott volna, de nem így lett. Ádámnál tudtam, hogy mi a hibája, ez miatt is lett vége a kapcsolatunknak, most talán ezért vagyok ennyire elővigyázatos. Lányokkal, Vikivel és Ágival rendszeresen találkoztam, elég sokszor csináltunk közös programokat, viszont Ritával nem találkoztunk annyiszor, és ezt bánom. Grétával nyár végén eljártunk futni, olyan jó volt, kibeszéltünk mindent, ami történt velünk. Érdekes kapcsolatunk van, mert egy héten kétszer-háromszor beszélünk, de bármit elmondhatok neki ettől függetlenül. Futásról jut eszembe, megint voltunk Békésen. 3 meccset játszottunk végig csere nélkül, de imádtam, megint hihetetlenül élvezetes volt, és volt benne egy kis csavar. 1,5 év után találkoztunk Gergővel (Békéscsabai régi barát..) először el sem hittem, akkor fogtam fel, mi is történt, amikor már jöttünk haza. Azonban tudtunk találkozni kevesebb mint egy héttel később reggel eljött Félegyházára, kosaraztunk, hamburgereztünk, bicikliztünk, aztán lekísértem Szegedre, ott is sétáltunk, fagyiztunk végig nagyon aranyos volt, hiányzik az az egy nap. Bárcsak többször találkozhatnánk, de ez még nem megy. Nyaralni olaszba voltam családdal, jó lenne, ha egyszer önerőből is kijuthatnék :) Nagyjából ezek azok a dolgok, amik már nem kapcsolódnak a jelenemhez, holnap leírom azt is, csak már elfáradtam :)) De itt van pár instagram-on készített fotó a nyaramról :) 








































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése