Újra maga köré kerített a Csokoládéimádók klubja. Részben azt gondolom azért, mert átélem mások ballépéseit, és eszembe jut, nem, nem csak én hibázom. Másrészt azért, hisz bővítem a szókincsem, és erre úgy gondolom nagy szükség van. Van aki tudja, de valószínű a többség nem, hogy volt egy olyan időszakom, mikor gondolkodtam rajta, hogy újságíró szeretnék lenni, erre édesanyám 'lelkesítő' válasza az volt, hogy ahhoz nem elég nagy a szókincsem. Tízen-akárhány éves fejjel eszembe sem jutott, hogy ezen változtatni lehet. És fogok is ;) Ákoska már péntek óta nincs itthon, és be kell valljam, hogy hiányzik. Nem szeretek róla sokat beszélni, hisz ami kettőnk között történik, az szerintem, nagyjából csak ránk tartozik. Holnap már itthon lesz, eljön hozzánk, és egy darabig vigyázhatunk az édes-drága öcsikémre.
Jó érzés volt Ágival újra egy jót beszélni, és könyvet cserélni, /ezúttal is köszönöm/ elmondta, hogy mi történt vele míg nem volt itthon, és minden olyasmit, ami említésre méltó és a legutolsó beszélgetésünk óta átélt, és persze, ez fordítva is megtörtént.
Egyik kedves barátnőmmel találkoztunk, mikor Ágival voltunk együtt. 15 évesen hihetetlen számomra, hogy mennyi lelki erő van benne. Dolgozott egész nyáron, nagyon kevés fizetéssel, nehéz munkával; az anyja nagyjából nem foglalkozik vele, és olykor még keresztbe is tesz neki; emellett lehet, hogy nevelőintézetbe teszik, és elszakad a két húgától. Amikor hallgattam, úgy éreztem, az én problémáim eltörpülnek ezekhez a dolgokhoz képest. De próbálom tartani az arany közép utat, és olykor egy ilyen kis pofon a valóságtól teljesen jó helyre tesz. Köszöntem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése