Megint úúgy belenyalnék valamelyik drágaságba :)
Az elmúlt napokban elég sok minden történt, de mindnek ugyanaz az a sablonja, némi újítással. Ágika drága hamarabb hazajött, így már hétfőn tudtunk találkozni. Hármasban, vagy négyesben töltöttük azt a délutánt, már nem emlékszem. A lényeg az, hogy jó volt (: Visszatérve. A napjaim szokásos rendje, korán kelés, Janóra vigyázás, /ez a két szó, nagyon sok mindent foglal magába/ majd 4 után találkozás csajokkal, esetleg, egy héten egyszer, angol tancihoz járás is előfordul. 8-10 fele haza esek, utána fürdés, vacsorázás, Anciékkal beszélgetés, és már is 10-11 óra! és akkor még nem olvastam, nem tanultam, nem gépeztem. kevés ez a 24 óra
az első két német 'leckén' már túl vagyok, azt kell mondjam, nagyon tetszett! és az első könyvnek, aminek neki kezdtem, Ági jóvoltából, már 122 két oldalt elolvastam 1-2 óra alatt. angolból is egyre többet tanulok, megint kaptam több mint 10 oldal házit, szóval lesz mit csinálnom szerdáig, de olaszozni sajnálatos módon nem kezdtem el, pedig nem ártana, mert mindjárt augusztus, és szeptemberre, nem hogy tanulnék valamit, még azt is amit tudtam, elfelejtek. kevés ez a 24 óra
még holnap vigyázok öcsikémre, és utána elvileg két, azaz két teljes hétig szabad vagyok! furcsa lesz, visszakapni 8 órát a napjaimból (: jövőhéten megyünk fodrászhoz, és remélhetőleg, megkapom, a hőn áhított fényképezőt, 550D vagy 600D még kiderül.. szorítsatok, hogy a jobbat kapjam meg :$ :] az első két német 'leckén' már túl vagyok, azt kell mondjam, nagyon tetszett! és az első könyvnek, aminek neki kezdtem, Ági jóvoltából, már 122 két oldalt elolvastam 1-2 óra alatt. angolból is egyre többet tanulok, megint kaptam több mint 10 oldal házit, szóval lesz mit csinálnom szerdáig, de olaszozni sajnálatos módon nem kezdtem el, pedig nem ártana, mert mindjárt augusztus, és szeptemberre, nem hogy tanulnék valamit, még azt is amit tudtam, elfelejtek. kevés ez a 24 óra
Dórival, kereszttesómmal, körmöt festettünk, nem csak én vagy a családba mániákus körömlakk vásárló ;)
Csak mert olyan színű mint a körmöm (:
az imádott könyv, köszönjük Ági :)
Dik az Ági (:
Spar Budget minőségi 55Ft-os vízének üvegét, szuper erőmmel, és tehetségemmel összeroppantottam.
Gergőék nyomatták neki :]
A koncert után, beültünk a PUB-ba páran, ettünk egy pizzát, és elmeséltük ügyes-bajos dolgainkat.
ui: szombaton /elvileg/ megyünk bulizni, ohje!
♥ :)
VálaszTörlés(: ♥
VálaszTörlés