Olykor a sírás kerülget, ha meghallok egy szomorúbb számot, és arra gondolok, nincs mellettem senki, pedig tudom, hogy itt vannak, de mégsem így érzem. Máskor, más pillanatokban eget verdeső jókedv, vidámság, megállíthatatlan nevetés jellemez. Szinte még a világot is megtudnám váltani. De hol a köztes állapot? mostanában sehol. ezek azt jelenthetik, hogy olykor elszalad a relativitásom? mert nagyonis realista vagyok, nem képzelek bárányfelhőket, sem drótkerítéseket, csak a járdát amin valóban járok. olykor elmenekülhet, biztos vagyok benne. más oka nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése