Real me?

Megint menekülök a múltam elől, félek, hogy megbélyegez. Persze, ezt is csak magamnak köszönhetem. Tudtam, hogy ez lesz, mennyire tudtam, és mégis hagytam, hogy így legyen. Mikor fogok már tanulni belőle?

Agony

 Az a pár ember aki olvassa, legalább valójában tudni fogja mit is érzek. Nincs mentség, ez meg lett mondva, és ez tény. Iszonyatosan sajnálom, szerintem még senkit nem bántottam meg ennyire. Megtörtént, már nem tudom visszacsinálni, azt kívánom, bárcsak okosabb lettem volna. De nem így volt. 

Tudtam, hogy szeret, de ezt egy percig sem szerettem volna kihasználni. Rosszul esett, hogy nem szólt hozzám, rossz kedvem lett, nem találtam más megoldást -hülye ésszel- elkezdtem inni. Eleget, hogy jó kedvem legyen, de aztán már csak a többiekkel. A végén akaratlanul is nála kötöttem ki. Elrángattam, és kimondtam azt, ami addig nem tudatosult bennem, és amiben jelenleg sem vagyok biztos. És megcsókoltam. Megint. Hihetetlenül boldog voltam.

És itt a jelen, sírok, fáj, mert bántom. Visszautasítottam. De érzem, ha több lenne közöttünk, és nem tartana soká, még jobban meggyötörné, mindkettőnket.

Sajnálom.