2011. május 31., kedd

'ingyenprérikutyamadafaka'

érzem, hogy holnap nem bírok majd felkelni, nem jó ez így, na mindegy, ma egész jó nap volt, csak sok minden történt, amit nem lehetett olyan gyorsan feldolgozni, pillanatok alatt kellett néha döntéseket hozni, holnap remélem jól kelek, mert irodalomból, és angolból jó dolgozatot kellene írni, azzal a kevés tanulással amit az elmúlt, félórában folytattam, na mindegy, majdcsak sikerül.. eléggé félek a fizika, és a kémia doga eredménye miatt, mert ha 4esek lesznek, akkor javítanom kell még azokból is, amihez meg már nincs sok erőm sajnos, olyan jó volt ma megtudni, hogy olaszból, meg még föciből is tuti írunk, nem elég az a szerencsétlen matek, nem szívatni kell.. de hál' Istennek, legalább angol szódogát nem írtunk :))
Aninak a 'fotózása' szombaton lesz, és ugye pont írtam, hogy Ferivel csinálni kellene képeket, és hát még erősen gondolkodom, hogyan is lenne jó, mert Dékány Úrral szerintem azt a fotó sorozatot később is megtudjuk csinálni, és az lenne ésszerűbb, ha az Anis cuccot csinálnám szombaton. Drága Iványi Máté, a médiás, megkért, hogy csináljak werk fotókat a forgatásról, nagyonnagyon megörültem, és érzem, hogy végre nem csak akadály leszek a forgatáson. jejejeje :))

2011. május 30., hétfő


telnek a napok, egyre közelebb van a nyári szünet, egyetlen dolog ami miatt nem várom, az az hogy nagyon hiányozni fog, hogy mindennap sok bolonddal össze legyek zárva :) annyira jó, mert ma médián meg lettem dicsérve, felettébb különös érzés d: Ferivel szerintem beszélek, hogy mit csinál a hétvégén, h rám érne-e egy pár órára :) holnap suhanunk turiba, 200Ft/kg -ért ki nem hagynám! a vásárlásról jut eszembe, ma vettem egy Second Skin alapozót, kevesebb mint féláron megkaptam, tiszta boldog voltam tőle, aztán 2 lakkot, alap és fedő lakkot, mert a drága körömlakkjaim szinte egy nap múlva már pattognak le, és remélhetőleg, így túl járok az eszükön ;) edzésen is tiszta jó sorom volt, mert 5x játszottunk kettő, kettő ellen, és mindig mással voltunk, és amelyik 'csapatba' voltam, az nyert ;d hmm teljes jóság, továbbá örömmel tudatom mindenkivel, hogy a spárgám szintje nem romlott! annak ellenére hogy már napok oda nem nyújtottam/nyújthatok, sőt spárgába lefelé menet nem is fáj, jejeje.

kitartást még erre a pár napra csajok :]

2011. május 28., szombat

I heart MFG :)

Drága Mórás Mozgás színházasok előadást tartottak csütörtökön, sajnos az osztályból rajtam kívül 2en voltak akik nem léptek fel, aminek az oka valószínűleg az édes fizika, kémia dolgozat. Régóta akartam már fotózni, de gyökér vagyok, és arra amit szinte a legjobban szeretek, nem hagyok időt.. na mindegy a lényeg az, hogy most végre bepótolhattam, Facebookra is felteszem majd valószínűleg, de itt szerintem sokkal emberibb, íme a képek (: 

:)